Bencsik Gergely magyar bajnok

Az elmúlt hétvégén a Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége a Balaton partján, több sportág, közte az asztalitenisz magyar bajnokság küzdelmét, egy zánkai sporttalálkozó keretén belül bonyolította le.

 

Asztaliteniszezőknél ezúttal négy kategóriában avattak országos bajnokot. Eredményhirdetéskor a hallássérülteknél a pásztói Bencsik Gergely, a mozgássérülteknél a paralimpiai ötödik helyezett, a Nógrád megyei származású Csonka András, az értelmi fogyatékosoknál a paralimpiai bajnok Pálos Péter, a szervátültetetteknél pedig Szendi János vehette át az aranyérmet.

 

A bajnokság során a versenyzők elsőként összevontan versenyeztek. Őket nyolc négyes csoportba sorsolták be úgy, hogy minden csoportban mind a négy kategória versenyzői képviseltetni tudták magukat. Bencsik Gergely a másik három későbbi bajnokkal került egy csoportba. A pásztói hallássérült válogatott asztaliteniszező szoros mérkőzéseket követőn Pálos Pétertől és Csonka Andrástól ugyan kikapott, de ezt követően Szendi felett szép győzelmet aratott. Ezt követően  már mindenki saját kategóriájában folytatta tovább a küzdelmet, ahol Bencsik Gergely az elődöntőben előbb válogatott csapattársát, Fülöp Jenőt fektette két vállra, biztos 3:0-s győzelemmel, majd a döntőben az egykori paralimpiai bronzérmes Nyírő Zsoltot, egy rendkívül izgalmas mérkőzésen, hatalmas csatában 3-1 arányban győzte le.

 

Teljesítményével a pásztói fiú a hallássérült asztaliteniszezők között 2010 után másodszor lett magyar bajnok.

 

Hallássérült asztalitenisz magyar bajnokság végeredménye: 1. Bencsik Gergely. 2. Nyírő Zsolt. 3. Fülöp Jenő és Szalai Béla

 

Forrás: Cz.Zentai

Updated: 2012. november 16. — 12:57
Pásztói Asztalitenisz Club © 2014 Frontier Theme