Bencsik Gergely OB győztes Kecskeméten

DSC_5975-001Hétvégén Kecskemét adott otthont a Magyar Hallássérültek Országos Bajnokságának, ahol Bencsik Gergely az első kiemelt volt. A versenyen közel 40-en vettek részt.
A küzdelmeket csoportokban kezdték meg, Gergely a csoport küzdelmeket sikeresen abszolválta. Egészen az elődöntőig simán menetelt, ahol Falkus Zoltán várt rá, aki sokszor közel került már a válogatottsághoz, de még nem sikerült belépnie azon a bizonyos ajtón. Falkus izgatottan várta a mérkőzést, hogy bebizonyítsa helyen van ott, de Gergely esélyt sem, sőt szettet sem engedett ellenfelének így magabiztos 3:0-s győzelemmel került be a döntőbe. A döntőben Szalai Béla következett, akinek szintén feltett szándéka bekerülni a válogatott keretébe, sőt egy akadályt abszolvált is Fülöp Jenő legyőzésével. A mérkőzést Gergely kezdte jobban, olyannyira, hogy már 2:0-ra vezetett. Ezután Gergely teljesítménye alábbhagyott, így Szalai kihasználva a nem várt lehetőséget, egyenlíteni tudott. Szerencsére Gergely szíve és keze a helyén volt, a döntő szettben nem engedett kibontakozni egy izgalmas csatát és magabiztosan gyűrte le ellenfelét 11:3-ra, és nyerte meg a mérkőzést 3:2-re. Bencsik Gergely ezzel a győzelemmel, 2010 és 2012 után egyéni Magyar Bajnoki címeinek számát háromra növelte.
Párosban Fülöp Jenő oldalán címvédőként álltak asztalhoz, és ennek függvényében a döntőig sima út vezetet. A döntőben Szalai Béla – Makai Ákos pár várt rájuk, elszántan küzdöttek a címvédők ellen. Ennek meg is lett az eredménye hiszen Gergelyék folyamatosan futottak az eredmény után. A férfi egyéni után a párosok küzdelmében is döntő szettre került sor. Sokkal jobban kezdett a Szalai-Makai pár, akik 5:0-val fordultak és folyamatosan vezettek 5 ponttal. Gergelyék vészharangja későn kongott meg és sajnos az 5 pont különbséget nem tudták ledolgozni, csak 2-re, így végül 11:9-el alulmaradtak, és megérdemelten nyertek az ellenfél tagjai.
Vegyes párosban Fekete Zsuzsa oldalán indult el először a vegyes párosok küzdelmében. Később kiderült, hogy az egyéni Magyar Bajnokon egy párt alkottak vegyesben, hiszen mindketten megnyerték az egyéni számokat. Ennek apropóján simán masíroztak be a döntőig, sőt ott is könnyedén 3:0-ra nyertek a Fülöp – Reider pár ellen.

Bencsik Gergely a végén a véleményét is kifejtette a versenyről és sikereiről: „Először is örülök neki, hogy ilyen népes mezőny gyűlt össze, így csak emeli a sikerek értékét. Örülök neki, hogy egyéniben ismét diadalmaskodni tudtam, úgy nézz ki ez nekem, csak a páros években jön össze, de ez ellen tenni fogok. A döntőben 2:0-nál úgy gondoltam megvan a mérkőzés, és leálltam egy kicsit. Szerencsére sokat fejlődtem abban, hogy hogyan kezdjek újra egy mérkőzést, eredménytől függetlenül és a döntő szettben teljesen más felfogásban játszottam és ennek köszönhetően szinte átléptem az ellenfelemen, aki tisztelek, hogy nem adta fel a mérkőzést 0:2-nél. A párost sajnálom egy kicsit, de az ellenfelünk teljesen megérdemelten nyert, hisz látszott rajtuk, hogy jobban akarják a sikert, mint mi. Vegyes párosban most indultam el először, és úgy néz ki a szövetség nem véletlenül rakott össze minket együtt Zsuzsival, hiszen egész jó játékerőt képviseltünk együtt. Összességében elégedett vagyok az eredményekkel, de a játékommal nem, szóval van még mit javítani bőven. A jövő évi ausztriai Európa bajnokságra szeretnék jobb formába kerülni, ahhoz pedig még jobban kell játszanom. ”
Végeredmények

Férfi egyéni:

1. Bencsik Gergely (Pásztói AC)
2. Szalai Béla (ATSK Szeged)
3. Fülöp Jenő (Budapest)

Férfi páros:

1. Szalai Béla – Makai Ákos (ATSK Szeged; ABC Centerline)
2. Bencsik Gergely – Fülöp Jenő (Pásztói AC; Budapest)
3. Falkus Zoltán – Nagy Gábor (Budapest; BAK)

Vegyes páros:

1. Bencsik Gergely – Fekete Zsuzsanna (Pásztói AC; Kaposvári AC)
2. Fülöp Jenő – Reider Ilona (Budapest)
3. Nagy Gábor – Turóczy Erika (BAK; Budapest)

Updated: 2014. november 24. — 10:42
Pásztói Asztalitenisz Club © 2014 Frontier Theme