Sikeres Óév búcsúsztató verseny

Szombaton, a Pásztói AC felnőtt egyéni és páros csapatok számára óévzáró asztalitenisz versenyt rendezett a Mikszáth Líceum tornatermében. A versenyre a helyieken kívül Bátonyterenyéről,Salgótarjánból, Mátraszeléről és legfőképpen Budapestről érkeztek játékosok. Az igen szépszámú részvevő között két hallássérült sportolót Bencsik Gergelyt, Makai Ákost, valamint egy mozgássérült sportolót Pergéné Nagy Szilviát is ott találtuk az indulók között. Ugyancsak ütőt fogott kezébe a 71 éves pásztói Ispán Győző, aki ezúttal is, korát meghazudtolva mozgott a pingpongasztalnál.

Pásztón öt Joola asztalon egész nap pattogott a kaucsuklabda

A versenyzői regisztrációt követően kora délelőtt öt Joola asztalon a párosok küzdelmével Bencsik Imre és Bencsik Zoltán versenybírók levezénylése mellett vette kezdetét a pásztói megmérettetés.

Párosoknál az elődöntőbe a „vegyes páros” fővárosiak mellett a vegyes egyesületű, többnyire volt és jelenlegi pásztói játékosok kerültek.

A döntőt végül Ilosvai Brigitta-Krajczár István fővárosi és Dudás Balázs-Bencsik Gergely, amúgy pásztóiak, vívták meg. A mérkőzés során a mindvégig kiegyensúlyozottabban játszó vegyes páros, szoros szettekben, négy játszmában(3-1) győzte le a BVSC-Pásztói AC párosát.

A hosszúra nyúlt egyéni küzdelmek elődöntő mérkőzéseire a délutáni órákban került sor. Ide nem sikerült nógrádi klubversenyzőnek bekerülnie, illetve a legjobb négy között ott volt a pásztói, de jelenleg a BVSC színeiben versenyzőn Dudás Balázs is. A döntőt egy pörgős játék során nagyon jó poénokat elsütve a Szufla SE versenyzője a pásztói lebonyolítású versenyeken jól szereplő Csikos Ferenc(3-0) nyerte meg a szintén fővárosi Bálint Csaba ellenében. Vigaszágon egyéniben a három szelei játékos Szőke Ferenc, Zsíros László, Molnár Lajos közé a korábbi pásztói versenyzőnek Bencsik Zoltánnak sikerült beférkőznie, még a párosoknál Zsíros László-Dúzs Attila révén Salg.-Mátraszelei ASE-győzelem született.

Párosoknál balról jobbra:  Bencsik Imre-Dudás Bertalan (3.), Bencsik Gergely-Dudás Balázs(2.), Ilosvai Brigitta-Krajczár István (1.) A képről hiányzik a szintén harmadik helyen végzett bátonyterenyei páros.

Óévzáró asztalitenisz verseny, Pásztó

Eredmények.

Páros: 1. Ilosvai Brigitta KSI SE-Krajczár István MAVEX SE 2. Dudás Balázs BVSC-Bencsik Gergely (Pásztói AC) 3. Bulla Norbert ( Bátonyterenyei VSE)-Németh Bence(BVSE-Pásztói AC) 3. Dudás Bertalan (BVSC)- Bencsik Imre(Pásztói AC)
Egyéni: 1. Csikos Ferenc Szufla SE Bp. 2. Bálint Csaba Pénzügyőr SE 3. Dudás Balázs BVSC 3. Krajczár István MAVEX SE
„Vigaszág”
Párosok: 1. Zsíros László-Dúzs Attila Salgótarján-Mátraszelei ASE 2. Bencsik Zoltán Asztalitenisz Egyetem SE Bp.,-Csáktornyai Lajos Pásztói AC 3. Makai Ákos -ABC Centerline Bp.- Berzy Tamás Bp. OTP Sportkör
Egyéni: 1. Szőke Ferenc Salg.-Mátraszelei ASE 2. Zsíros László Salg.- Mátraszelei ASE 3. Bencsik Zoltán Asztalitenisz Egyetem SE Budapest 3. Molnár Lajos Salg.-Mátraszelei ASE

Updated: 2015. február 13. — 12:15
Pásztói Asztalitenisz Club © 2014 Frontier Theme