Pásztói Asztalitenisz Club

Bencsik egyéniben (is) megvédte az országos bajnoki címét

Nemrég Kaposváron rendezték meg hallássérültek országos asztalitenisz bajnokságát, amelyre a pásztói Bencsik Gergely három számban is címvédőként érkezett.

Bencsik ob 16

Bencsik Gergely (jobbra) Kaposváron Fekete Zsuzsával az oldalán párosban, illetve egyéniben is ob aranyérmet szerzett

A verseny a férfi párosokkal vette kezdetét, itt a pásztói versenyző csapattársa a szegedi Szalai Béla lett. A duó, a papírformának megfelelően egészen a döntőig menetelt. Itt válogatott társuk Makai Ákos és az „újonc” Katona Csaba várta őket. A mérkőzésén izgalmas, remek poénokat láthatott a közönség mindvégig kiélezett csata zajlott a két pár között, ahol a Makai-Katona pár 3:2 arányban legyőzte a Bencsik-Szalai duót.
A vegyes párosok küzdelmében az abszolút esélyesnek tartott Fekete-Bencsik pár magabiztosan hozta a kötelező győzelmeket és mindössze kettő játszmát engedélyeztek az ellenfelek számára. A döntőben a Fekete-Bencsik pár az első játszmát még elbukta, de a következő játszmákban már magabiztosak voltak és 3:1-re nyertek a Szécsi-Makai páros ellen.

Egyéniben Bencsik az elődöntőben az első komolyabb mérkőzését Makai ellen vívta, akit végül magabiztosan győzött le. A döntőben az „újonc” szolnoki Katona Csaba várt rá, akinek eltökélt szándéka volt idén megnyernie az ob-t.

Az első szettet Bencsik Gergely nyerte 11:8-ra. A második játszmában 7:3-ra vezetett, amikor is Katona magára talált és nyerte a szettet 11:9-re, ezzel 1:1-re állt a mérkőzés. A szett végén Bencsik labdaelütésért sárga lapos figyelmeztetést kapott. A második játszma kiélezett csatát hozott, amit végül a pásztói fiú nyert meg 13:11-re. A negyedik játszmában Katona nagyon elment az elején, szinte behozhatatlan előnyre tett szert, 11:4 után 2:2-re módosult a döntő. A mindent eldöntő játszmában Katona már 4:0-ra vezetett, amikor Bencsik Gergely időt kért. Az időkéréssel sikerült kizökkentenie ellenfelét a játékból, és amikor átvette a vezetést, Katona kért időt. A szolnoki fiúnak nem jött be taktikai szünet, így Bencsik végül a döntő szettet 11:9-re nyerte és ezzel megvédte az egyéni országos bajnoki címét.

Bencsik Gergely: „Erős mezőny gyűlt össze Kaposváron.Vegyes párosban várható volt a győzelmünk, így ott senkinek nem okozott meglepetést az elsőségünk. A páros miatt sem bánkódok, hiszen győzött a jobbik pár és igazán színvonalas mérkőzést sikerült játszanunk, amit mindannyian élveztünk.

Az egyéni sikeremnek viszont nagyon örülök. A sárga lapos figyelmeztetés jogos volt, de ezt követően sikerült lehiggadnom és csak a játékra összpontosítani. Mindvégig hittem a győzelmemben, még 0:4-es állásnál is a döntőben. Az időkérést nagyon jókor sikerült kikérnem és az volt a szerencsém, hogy az ellenfelem nem kérte vissza rögtön. Összességében a mutatott játékkal elégedett vagyok, remélem két hét múlva, azért ennél is jobb játékkal rukkolhatok ki Ausztriában.”

A magyar bajnokság egyben erőfelmérő is volt a törökországi világbajnokságra, de ezt követően két hét múlva még Bécsben újra asztalhoz állnak a válogatott keret tagjai köztük Bencsik Gergely is.

Vegyes páros végeredmény:

  1. Fekete Zsuzsanna – Bencsik Gergely
  2. Szécsi Krisztina – Makai Ákos
  3. Iola Pamela – Szalai Béla

Férfi páros végeredmény:

  1. Katona Csaba – Makai Ákos
  2. Bencsik Gergely – Szalai Béla
  3. Marai Róbert – Sarai Gábor

Férfi egyéni végeredmény:

  1. Bencsik Gergely
  2. Katona Csaba
  3. Szalai Béla

Cz.Zentai

Forrás: https://nogradsport.wordpress.com/2016/05/09/bencsik-egyeniben-is-megvedte-az-orszagos-bajnoki-cimet/

0 Shares