Pásztói Asztalitenisz Club

Bencsik Gergely ezüstérmes

A napokban Budapesten rendezték meg a Ping-pong Ház kupa hatodik fordulóját, ahol a felnőttek mezőnyében ezúttal is asztal mellé állt a fiatal pásztói Bencsik Gergely.

A fiú a csoportküzdelmeket simán abszolválta, csak egyetlen szettet veszített. A legjobb 8 között simán verte Baky Attilát, majd a negyeddöntőben Benjamin Duppreval találkozott, aki Franciaországból érkezett. A mérkőzés színvonalas játékot hozott, végül a pásztói fiú (3:0) sikerével ért végett. Az elődöntőben Komjátszeghyvel került szembe, aki ellen végig magabiztosan játszott és 3:1 arányban nyert. A döntőt Stirling Tamással vívta meg.

A találkozón Bencsik 1:2-es hátrányból állt fel, úgy tűnt nyerni fog, hisz a döntő szettben 5:2-vel fordultak, de a hátralévő időben Stirlingnek volt több szerencséje a mindent eldöntő szettben ugyanis egymás után kétszer is csuszát ütött, kizökkentve a pásztói játékost a ritmusából. Végül a fővárosi játékos öt játszmában 3:2-re nyert Bencsik Gergely ellen, aki így a második helyen zárt.

Az év végéig tartandó( havonként egy fordulót bonyolítanak le. a szerz.) versenysorozat félidejében Bencsik Gergely mostani ezüstérmes helyezésével megerősítette összetettben is a második helyezését.

 

Forrás: Cz.Zentai

0 Shares