Hét végén, Budapesten a BVSC asztalitenisz csarnokában került sor a Kiandra kupa asztalitenisz verseny sorozat újabb fordulójára, ahol a pásztói Bencsik Gergely az I. kategóriában indult.
A csoportmérkőzéseken ezúttal alapos keresztbeverések történtek, a pásztói játékos végül a második helyen jutott tovább a főtáblára. Itt a nehezebbik ágra került, így nem volt egyszerű dolga. Az első találkozóját 3:0 nyerte. A nyolcad döntő már nehezebb volt, de itt is -3:1 arányban- diadalmaskodni tudott ellenfele felett. A negyed döntőn 3:0-ra nyert, de csak az eredmény tűnik simának, a szettek végig 2 pont különbséggel értek véget. Az elődöntőben aztán ismét a már megszokott Révfy – Bencsik párosításra került sor. A két játékos igencsak látványos és izgalmas mérkőzést játszott. Az elején Révfy 2:0-ra elhúzott. Úgy tűnt a fővárosi versenyző simán nyeri a találkozót, de szerencsére a győzelemért nagyon meg kellett izzadnia, ugyanis Bencsik Gergely vesztett állásból még fel tudott állni és kiegyenlített. A mindent eldöntő ötödik játszmában a pásztói fiú kezében volt a mérkőzés, 10:7-nél 3 mérkőzés labdája is volt, de csak nem akart összejönni az utolsó poén. Végül hatalmas csatában 16:14-re, Révfy diadalmaskodni tudott felette így a pásztói fiú eredményhirdetéskor a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A legközelebbi fordulót áprilisban bonyolítják le.
Végeredmény: 1. Komjátszeghly Gyula (KIWI SE) 2. Révfy Tibor (Csepel) 3. Bencsik Gergely (Pásztói AC) és Szandi Nándor (BVSC)
Forrás: Cz. Zentai