Pásztói Asztalitenisz Club

Pünkösd Kupa 2023

2022-ben kimaradt, így a 2012-es indulást követően idén kerül megrendezésre a 10. Pünkösd Kupa május 27-én. A verseny részletei a következők: Verseny helye és ideje: Verseny formátuma: Indulásra jogosultak: Nevezés: Egyebek: További információka versenykiírásban

Amatőr pingpong verseny Pásztón

Idén ünnepeljünk egyesületünk fennállásának 25. évét és ebbe az ünnepbe szeretnénk bevonni a város és a járás lakosságát is. Éppen ezért 2023. május 6-án a Zsigmond Általános Iskola tornatermében (régi nagy Dózsa) amatőr pingpong (asztalitenisz) versenyt szervezünk gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. A korcsoportok a nevezés ismeretében kerülnek majd kialakításra, de tervek szerint lenne általános iskolás, középiskolás […]

Interjú Bencsik Gergellyel

A dél-brazíliai Caxias do Sulban rendezték a XXIV. nyári Siketlimpiát, amely egyben történelmi esemény is volt. Először rendeztek Dél-Amerikában Siketlimpiát. Nyolc sportágban húsz versenyző képviselte a magyar színeket, köztük Bencsik Gergely, aki Nógrád megyét és Pásztó városát is képviselte. Gergellyel hazaérkezése után beszélgettünk.

Siketlimpia: Nehéz csoportban a magyar férfiak

A tegnapi technikai eligazításon megtörtént a csapatversnyek sorsolása. A mieink sajnos kiemelési helyüknek megfelelően egy elég nehéz csoportba kerültek, de céljuk a tisztes helytállás. Ma brazil idő szerint 10 órakor lépnek először asztalhoz Dél-Korea ellen, majd 11:30-kor következik Tajvan, délután pedig vár rájuk Japán és Ausztria csapata. A nőknél sem egyszerűbba helyzet. Ők Ukrajna, Japán […]

Siketlimpia: húsz magyar hallássérült sportoló próbál szerencsét Brazíliában

hun-team

A dél-brazíliai Caxias do Sulban vasárnap kezdődik a XXIV. nyári siketlimpia, amelyen nyolc sportágban húsz versenyző képviseli színeinket. Legutóbb 2013-ban Szófiában született magyar győzelem. Egyesületünket Bencsik Gergely képviseli. Mondani sem kell, a koronavírus-járvány a hallássérült sportolók versenyzésére is rányomta a bélyegét: a XXIV. nyári siketlimpiára 2021 decemberében került volna sor a brazíliai Caxias do Sulban, […]

Komoly szerepben a Bencsik család a budapesti asztalitenisz VB-n

Budapest volt a házigazdája az egyéni asztalitenisz Világbajnokságnak. Bencsik Zoltán az elmúlt években rendszerint Competition Managerként, azaz verseny igazgatóként dolgozik a nagy világeseményeken és nem volt ez másképpen most sem. Bencsik Gergely nemzetközi játékvezetőként nem maradhatott le a hazai VB-ről sem, hiszen rengeteg nemzetközi versennyel a háta mögött már rutinosnak mondható a játékvezetésben is. Bencsik […]

Hungarian Deaf Table Tennis Open

table tennis, sports, game-4040603.jpg

2017. március 10-12. között Budapesten az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban került megrendezésre a Hungarian Deaf Table Tennis Open nemzetközi hallássérült asztalitenisz verseny.9 ország képviseltette magát (Anglia, Olaszország, Németország, Ausztria, Szlovákia, Litvánia, Norvégia, Japán és Magyarország). Japán már 5-én megérkezett, mert a versenyt összekötötték egy magyarországi edzőtáborral.  Az első napon a csapatviadalokat bonyolították le, ahol 8 […]