Pásztói Asztalitenisz Club

Rangadót nyert a Pásztói AC I.

Megszerezte idei első győzelmét az NBIII-ban a Pásztói AC csapata a nagy rivális Salgótarján-Mátraszele ASE ellen. Az első fordulóban kellett volna játszania a két csapatnak, de el kellett halasztani a mérkőzést egy későbbi időpontba. A mérkőzés legjobbja Bencsik Gergely lett, aki ezen a mérkőzésen a vezér szerepét vette át. Nélküle nem sikerült volna nyernie a csapatnak, hiszen 4 győzelemmel járult hozzá a 2 pont megszerzésében. Arató János tovább folytatta remek szereplését és most sem adta lejjebb, mint a múlt fordulóban, a 3 győzelme nagyon kellett. Ismét azt a Bánszki Ferencet láthattuk, akit mi nagyon sokszor szeretnénk látni, így játszani, hiszen a nagy küzdelemben összekapart 3 győzelme kulcs fontosságú volt. Bencsik Imre volt a csapat 4. számú játékosa, aki most tért haza a lengyelországi Európa bajnokságról. Az Ő teljesítménye volt a legrosszabb, hiszen nem járult hozzá a győzelemhez semmilyen eredménnyel. A játékában meglátszott az edzés hiány, de a győzelem mindenkivel feledtette a rossz szereplését. Végre megszakadt a nyeretlenségi sorozat, kellett már ez az önbizalom növelő győzelem.

Salgótarján-Mátraszele ASE I. – Pásztói AC I.  7-11

Győztek: Nagy Imre (2); Bakos Márk (2); Baksa Vilmos (1); Králik Zsolt (1); Nagy-Bakos pár (1); Baksa-Králik pár (0) ill. Bencsik Gergely (4); Arató János (3); Bánszki Ferenc (3); Bencsik Imre (0); Arató-Bánszki pár (1); Bencsik-Bencsik pár (0)