Pásztói Asztalitenisz Club

Két hét múlva a világ elitje Budaörsön randevúzik – október 13-17-én kerül megrendezésre az I. JOOLA Felnőtt Magyar Nemzetközi Bajnokság

Az angliai Kettering-ben, 1996. áprilisában indult el hódító útjára a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) Pro Tour versenysorozata. Tizennégy évvel ezelőtt a döntővel együtt még további tíz torna került megrendezésre. Az azóta eltelt időszakban a sorozat csak bővült és tovább bővül versenyzési lehetőséghez jutatva a világ minden pontján élő sportolókat. A tizenöt versenyből álló 2010-es Pro Tour program az év ezen szakaszáig már ellátogatott Katarba, Kuwaitba, Indiába, Marokkóba, Egyiptomba, Koreába, Japánba és európai országokba jól példázva ezzel a nemzetközi asztalitenisz életben betöltött kiemelt szerepét, népszerűségét.
Mindez azért sem véletlen, mert ezek az események alapvető szerepet töltenek be a világranglista pozíciók eldöntésében, és ezáltal az olimpiai kvalifikáció kiharcolásában.
Október 13-17. után már Magyarország is azon nemzetek közé lesz sorolható, mely Pro Tour verseny lebonyolításával látta vendégül a világ elitjét. A Magyar Asztalitenisz Szövetség egyébként rendszeres házigazdája az ITTF égisze alatt futó utánpótlás eseményeknek, azonban a felnőtt korosztályú Pro Tour esemény szempontjából a budaörsi seregszemle debütálásnak számít.
Azok számára, akik élénken érdeklődnek a sportág iránt minden kétséget kizárólag igazi csemegéket tartogat majd a vadonatúj budaörsi sportkomplexumban megrendezésre kerülő verseny, hiszen a résztvevő 41 ország 347 sportolója között lesznek világklasszis japán, hongkongi, tajvani, dél-koreai és európai versenyzők, vagy például a kínaiak feltörekvő generációjának képviselői.
Egészen konkrétan, olyan illusztris vendégeket üdvözölhetünk majd, mint az ötszörös világbajnok svéd Jorgen Persson, vagy az egyesben és csapatban világbajnoki finálét játszó Jean Michel Saive, akik mára gyakorlatilag a asztalitenisz ikonjainak aposztrofálhatók. A nevezési listán megtalálható a koreai Ryu Seung Min Athén olimpiai bajnoka, a Pro Tour finálé győzelemmel rendelkező Chuang Chih-Yuan, és szerepelnek azon a fiatalabb generáció prominens versenyzői is. A japán Jun Mizutani, a német Ovtcharov és az első Ifjúsági Olimpia kétszeres aranyérmese (csapat és egyes) a szintén japán Koki Niwa.
De a szebbik nem képviselőinél szintén elmondható, hogy remek mezőny formálódik. A legtöbb Pro Tour verseny győzelemmel egyesben – szám szerint hattal – a hongkongi Tie Yana rendelkezik majd a résztvevők közül, az ázsiai hölgy a hatodik lesz a kiemelési rangsorban. Érkezik az idei év és a tavalyi esztendő Európa-bajnoka a fehérorosz Viktoria Pavlovich és a német Wu Jiaduo, valamint a románok klasszisai Samara és Dodean, de minden bizonnyal a Budaörsre látogató japán játékosokkal a hölgyek mezőnyében is komolyan kell számolni. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a felkelő nap országának képviselője Ai Fukuhara lesz a legmagasabban rangsorolt a nőknél.
És persze ott lesznek a mezőnyben a magyar hölgyek és urak a hétszeres Európa-bajnok Tóth Krisztinával, a kétszeres Európa-bajnok Póta Georginával és a csapatban kontinensbajnoki címmel rendelkező Lovas Petrával, valamint Európa legnagyobb klubcsapatában játszó Jakab Jánossal és a 2010-es Csapat Világbajnokság meglepetésemberével Kosiba Dániellel az élen.
A résztvevő 34 fős magyar versenyzői keretben lehetőséget kapnak majd az idei és a tavalyi esztendő utánpótlás világversenyein meghatározó szerepet játszó fiatalok, például Madarász Dóra, Ambrus Krisztina, az Ifjúsági Olimpia 4. helyezettje Lakatos Tamás és a 2010-es utánpótlás EB küldöttség legeredményesebb versenyzője Szita Márton.
Érdekes színfoltja lesz a versengésnek az is, hogy a versenyzők küzdelmeit egy egykoron szintén világklasszis játékos koordinálja majd. Karl Jindrak, aki az ITTF versenyigazgatójaként érkezik Magyarországra tíz alkalommal nyert párosban Pro Tour versenyt az egyes világbajnok Werner Schlagerrel, többek között azt az elsőt még 1996-ban mellyel elindult ez az egész versenysorozat.
Végezetül a torna minden bizonnyal tovább színesíti majd Budaörs városának egyébként is gazdag asztalitenisz életét, hiszen a Magyar Csapatbajnokságban és a környező országok részvételével zajló nemzetközi kupában meghatározó szerepet tölt be a város női klubcsapata, de a klub események rendezésben is jeleskedett az elmúlt években, számos kiemelt hazai felnőtt és utánpótlás versenynek otthont adva.